Tűzoltó esetek, és a bukósisakok

firefighters-115800_640Azt hiszem a tűzoltók azok az emberek, akiket mindenkinek egyaránt tisztelnie kell. Ők nem nézik azt, hogy hová mennek, kihez, mennyi pénze van, vagy sem, hanem egyszerűen csak teszik a dolgukat.

 

 

A tűzoltók sorsa

Nem egyszerű az ő esetük, és nem is lehet valaki egy könnyen tűzoltó.

Emlékszem az egyik nyílt napon, én is elmentem a gyerekekkel le a Duna partra, ahol ki lehetett próbálni minden féle szerszámot, ruházatot, autót…mindent, ami szükséges nekik.

Persze a fiúkat főként az autó érdekelte. Azért én magam is kíváncsi voltam, hiszen az egyik barátunk önkéntes tűzoltó, és sokszor szokott mesélni az eseteikről, vagy a helyekről, ahová mentek oltani, menteni, de erről majd később mesélek majd. A lényeg, hogy az egyik ilyen alkalommal a gyerekek engem is unszoltak, hogy próbáljam már fel a bukósisakok egyikét, vagy valamit. Gondolom elég mókás látvány lehettem, pláne miután még a tűzoltó ruházat egy részét is magamra öltöttem. Hát, hogy az mennyire nehéz. Te tudod, hogy vagy 10-20 kilót biztosan cipelnek magukkal pluszba, amikor ezt magukra öltik, a felszerelésekkel együtt?. Nekem már maga a ruházat is elég volt, nem hogy még egyéb felszerelést is vigyek magammal. Aztán egyszer csak eszembe jutott, hogy vannak azok a tűzoltó versenyek. te hallottál már ezekről? Olyanra gondolok, amikor teljes menet felszerelésben kell nekik valahová felmenni, valamennyiszer, vagy éppen feladatokat teljesíteni. Na, nálunk is van ilyen. A Duna parton van egy hosszú lépcső sor, a jó Isten tudja csak, hogy mennyi lépcsővel. Azért ebben a pillanatban belegondoltam, hogy milyen lehet ott futni, lépcsőzni, mikor én még egy lépést sem tudok benne tenni.

Hát eddig is tiszteletem a tűzoltókat, de azt hiszem, ez az eset után még jobban. Sokszor eszembe jut, mikor Zoli a barátunk mesélni, hogy milyen, amikor egy égő házba kell bemenni, és onnan kimenteni valakit, vagy amikor mondjuk kihoz egy gyereket. Persze nem mindig történnek jó dolgok csak, és nem mindig sikerül mindenkit megmenteni, de megtesznek mindent, amit tudnak, ők a mindennapi hősök.