A motoros dzseki vonzereje tűzvész esetén
Ha tűz van, az ember agya nagyon felpörög. Ez egy olyan életbölcselet, amit sajnálatos módon a saját bőrömön tapasztaltam meg. Azt hiszem, ezzel mindenki így van. Na de az, hogy valaki ne vegye észre, hogy éppen egy tűzeset mellett áll, szerintem elég furcsa. Mindenesetre ezt is a saját bőrömön kellett megtapasztalnom.
Már jó pár éve történt azért, eleinte nem találtam viccesnek. Vagy találtam is, meg nem is, erről majd később. A lényeg az, hogy viszonylag friss házasok voltunk még a feleségemmel, aki egy szombat délelőtt elküldött a boltba, hogy vegyek ezt-azt. Majd a kezembe nyomott egy viszonylag hosszú listát arról, hogy miket kell beszereznem a körutamról. Viszonylag kellemes idő volt még, noha az ősz közepén jártunk már jócskán, de a Nap még valamennyire kordában tartotta a kegyetlen fagyokat. Azért is emlékszem, hogy jó idő volt, mert motorral mentem bevásárolni. Emlékszem, milyen sokat kóvályogtam a szupermarket labirintusszerű sorai között, hogy megtaláljam, amit keresek. És nagyjából, amikor a lista végén jártam már, hirtelenül megcsörrent a telefonom. A feleségem volt, aki akinek nagyon izgatott volt a hangja, és alig bírta kinyögni, hogy mi a baja. Végül elcsukló hangon beleszólt, hogy tűz van a konyhában. Én erre, mint valami őrült, szinte ellöktem magamtól a bevásárló kocsit, mindennel együtt, amit az előző húsz percben összegyűjtöttem benne, majd eszeveszettül rohantam haza. Felugrottam a motoromra, és noha nem vagyok valami nagy megszállottja a sebességnek, most azért elég rendesen húztam a gázt. Ideges voltam. Elég kevés infót adott meg arról, mégis mekkora tűz van, mi gyulladt ki és egyebek. Szóval igen, körülbelül az összes lehetséges verzió végigpörgött a fejemben, és már azon gondolkodtam, hogy hova költözünk, ha leég a ház. Aztán végül arra is gondoltam, hogy ha a tűzoltók helyett engem hívott, talán nem akkor a probléma. Közben meg csak húztam és húztam a gázt, a motoros dzseki csak úgy lobogott rajtam, két szárnya csapdosta oldalamat a nagy vágtában, mert siettemben még becipzározni is elfelejtettem azt. Elképesztőnek tűnhet, de még arra is gondoltam, a tűz is így loboghat a konyhánkban.
Amikor befordultam az utcába, már távolról láttam, amint a nyitott konyhaablakon ömlik ki a füst. Annak mindenesetre örültem, hogy nem az egész ház ég. Gyorsan lepattantam és berohantam. A feleségem persze sírt, de alig bírt megszólalni. Kiderült, hogy miközben sült krumplit sütött, nem figyelt egy pillanatra, és ki tudja hogyan, de lángra kapott az edény, a páraelszívó pedig rögtön felszívta a lángokat, és kigyulladt. Láttam, hogy az elektromos berendezés égett, úgyhogy gyorsan kiszaladtam, és áramtalanítottam az egész lakást. Utána már viszonylag könnyedén el lehetett oltani a tüzet némi konyharuhával vagy valami ruhadarabbal, ami éppen kéznél volt. Nem égett le a konyha és a lakás sem, ennek mélyen belül örültem valahol, de azért jelentős károk keletkeztek. A konyhabútor jelentős része leégett, a páraelszívó szinte megolvadt, a frissen festett falak pedig olyan kormosak lettek, hogy újra kellett festeni az egészet, amire heteken belül sort is kerítettünk.
Kitártuk az ablakokat, hogy kiszellőzzön a töménytelen mennyiségű füst a lakásból. A feleségemmel csak szótlanul, némán álltunk a ház elé, és bámultuk, ahogy ömlik ki a feketeség. És ekkor valami olyan történt, amire aztán egyikünk sem gondolt volna. A környékbeliek már említették, hogy a szomszédunk elég flúgos alak, de azt nem gondoltuk volna, hogy ennyire. Amint ott álltunk, és néztük, a lángoló házunk utószelét, odaállt mellém, és fittyet hányva az egész látványra, faggatni kezdett, hogy hol vettem a kabátomat, mert ő is ilyet akar. Gondolhatjátok, mennyire meglepett az egész, sok mindenre el voltam készülve, de erre nem igazán. Félig a megdöbbenéstől, félig pedig a sokktól én meg visszakérdeztem, hogy ő is motorozik? Erre mondta, hogy nem, miért? Én meg, hogy talán azért, mert ez egy motoros dzseki, ami rajtam van. És hogy a sixgearnél lehet ilyet venni. Őt meg látszólag nem zavarta, hogy nem motorozik, hanem tovább faggatott, hogy mennyire véd a könyökrészhez beépített kis dolog, amit egyébként protektornak hívnak. Én meg megint válaszoltam, kissé gépiesen, hogy hát eléggé, amennyire csak lehet, hogy egy esésnél csökkentse a törés kockázatát. Meg azt is még mondtam neki, hogy amúgy a vállába is van ilyen beépítve, plusz a hátrész is védve van egy ütéstompító habnak köszönhetően. Totál el volt ragadtatva ez a marha, és örült, hogy megtudta, amit meg akart. És mondta, hogy ő is ilyesmit akar, bár inkább neki bőrből kéne. Mondtam, hogy valószínűleg bőrből is van motoros dzsekijük, elég nagy a választék.
Aztán nagy köszönések közepette ott hagyott minket. Később, amikor felocsúdtam, jöttem rá, hogy voltaképpen mennyire dühítő volt ez az egész, ugyanakkor rettentően viccesnek is éreztem. Jó tudni, hogy a legnagyobb vész közepette a szomszédomat a ruházatom érdekli. Azt hiszem, az ilyet hívják groteszknek.
És végül a slusszpoén. Hetekkel később, mikor már újra vállalható állapotban volt a konyhánk is, és rég túltettük magunkat az egészen, egy nap becsengetett, és hihetetlenül széles vigyorral mutogatta, hogy vett egy motoros kabátot, ami bőrből készült. És ott feszengett benne, hogy milyen menő. Szóba elegyedtünk, és amikor pár perc beszélgetés után megemlítettem, hogy egyébként pár hete kigyulladt a lakás, teljesen ledöbbent, hogy ez mennyire szomorú, nem is vette észre. Nekem meg nem volt szívem megmondani, hogy pedig premier plánban lehetősége is volt végignézni az egészet. Mert amúgy kiderült, hogy nem is olyan flúgos, mint mondták, vagy mint hittem. Csak egy kicsit figyelmetlen.