Nem kell, hogy csak tűzoltás legyen az angol tanulás

Gyerekként, mikor megkérdeznek minket, hogy mik szeretnénk lenni, ha nagyon leszünk, gyakran halljuk azt a választ, hogy tűzoltó. Ahogy azonban telik az idő, egyre inkább megfeledkezünk arról, hogy ez is egy opció. A mentős és rendőr munkák sokkal inkább a köztudatban vannak. Pedig a tűzoltók munkája is elengedhetetlen és sokszor még veszélyesebb is, mint az előző kettő, amit említettem.

Talán azért nem fogjuk fel a fontosságukat, mivel a másik kettőhöz képest viszonylag ritkábban van szükségünk rájuk. Ha azonban valami tényleges katasztrófa üti fel a fejét, akkor nincs más, akire számíthatnánk. A tűzoltás mellett ugyanis még rengeteg más dologban is segítenek nekünk. Az egyik barátomat például kimentették az otthonából, mikor eszméletlen volt. Nem tudom, hogy mit tettünk volna nélkülük, úgyhogy mindig hálás leszek a szolgálatukért.

Ahogy fogalmam sincs, hogy hol lennék most a Hollywood Nyelvstúdió nélkül. Hosszú ideje foglalkoztatott már az angol tanulás, de egyszerűen sosem tudtam rendesen nekiállni. Pedig ez a nyelv szinte elengedhetetlen manapság az élethez. Főleg, ha munkáról van szó, akkor biztos, hogy alap elvárás legalább egy bizonyos szintű angol tudás. Éppen ezért örültem annyira, mikor az egyik ismerősöm azt ajánlotta nekem, hogy iratkozzak be a Hollywood Nyelvstúdió egyik kurzusára. Mivel náluk az angol tanulás nem csak logikusan van felépítve, hanem még szórakoztató is tud lenni.

Ez persze rögtön fel is keltette a figyelmemet, úgyhogy hazaérve rá is kerestem az oldalukra. Mikor felléptem a felületre, újabb pozitív csalódás ért. Mivel nem kellett hozzá több, mint pár perc és máris átláttam azt, hogy milyen szolgáltatást ajánlanak nekünk. Elsősorban az tetszett igazán, hogy országszerte mennyi helyen elérhetők. Szerencsére a helyszínek között szerepelt az a város is, ahol élek, úgyhogy rögtön megvolt a lehetőség arra, hogy személyes órákat vegyek tőlük.

Ettől függetlenül azért egy kicsit részletesebben is kíváncsi voltam arra, hogy mégis mitől lesz náluk annyira egyedi és hatékony az angol tanulás. Erre pedig többféle tájékoztató is elérhető. Rákattintottam az egyikre és sorra döbbentem le azokon a dolgokon, amiket ajánlottak nekünk.

A Hollywood Nyelvstúdiónál ugyanis elfelejthetjük a nagy, csoportos órákat. Helyette sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy a magánóráink során kialakítsanak egy olyan tananyagot nekünk, ami kifejezetten ránk van szabva. Ezzel pedig biztosítani tudják a megfelelő haladást ahhoz mérten, hogy mik a céljaink.

A másik dolog, ami nagyon pozitív volt, hogy a Hollywood Nyelvstúdiónál nem fognak kapkodni az angol tanulás kapcsán. Elengedhetetlennek tartják azt, hogy az ember megfelelő alapokkal rendelkezzen. Ezek nélkül ugyanis aligha tudunk bármit építkezni. Éppen ezért lehet, hogy elsőre kicsit lassúnak fog érződni a fejlődés, de biztosítottak minket arról, hogy ez csak gyorsulni fog ahogy haladunk előre.

angol tanulás

Ráadásul amiatt sem kell aggódnunk, hogy mi van, ha mégsem sikerül a célunk elérése. Ebben az esetben ugyanis a nyelviskola vissza fogja fizetni nekünk a teljes tandíjat, ami egy elképesztő ajánlat. Hiszen így tényleg nincs semmi, ami visszatartaná az embert és rizikó nélkül kezdheti meg az angol tanulást.

Nekem nem kellett több indok arra, hogy felkeressem őket. Megbeszéltük, hogy mikor tudnék járni órákra és nemsokára megismerhettem az angol tanulás egy teljesen más formáját. Azóta már meg is van a nyelvvizsgám, ezt pedig csak a Hollywood Nyelvstúdiónak köszönhetem.