Nem csak tűzoltás náluk a székhely bérlés folyamata

A tűzoltók hihetetlen fontos munkát végeznek, amiről sokszor meg tudunk feledkezni. Mivel ellentétben a bűnesetekkel, vagy a betegségekkel, a tűzoltók általában vagy nagyon kis esetekkel foglalkoznak, vagy óriási katasztrófákkal. Utóbbi pedig jobb esetben ritkán történik meg. Ez pedig azt eredményezi, hogy sokszor elfelejtjük, hogy mennyire nem lennénk sehol a tűzoltók segítsége nélkül.

Ezt a saját bőrömön is megtapasztalhattam, mikor egy bulis este után hazajöttünk, és a barátunk nem nyitott ajtót nekünk. Fogalmunk sem volt, hogy mi történhetett és a többszörös kopogás után úgy döntöttünk, hogy tűzoltókat kell majd hívnunk. Szerencsére nem történt katasztrófa, mivel a srác tényleg csak nagyon mélyen aludt. A tűzoltók segítsége nélkül azonban erről nem tudhattunk volna és kétségbeesetten tölthettük volna az egész éjszakát. Szóval én nagyon hálás vagyok azért, amit tesznek értünk.

Ahogy a Székhely Centrum kapcsán is örökre lekötelezve leszek, mivel ha nem találtam volna rájuk székhely bérlés kapcsán, akkor talán soha nem lett volna meg a saját cégem. Pedig már egy ideje gondolkoztam azon, hogy mennyire jó lenne indítani egy vállalkozást. Annyi ismerősöm volt, akiknek csupa pozitív tapasztalata volt ezzel kapcsolatban. Viszont tudtam, hogy a székhely bérlés mennyire nagy gond szokott lenni náluk. Én ezt a problémát meg akartam előzni, úgyhogy gyorsan rá is kerestem neten arra, hogy mégis hogy működik a székhely bérlés.

Így kerültem a Székhely Centrum oldalára, ahol már tárt karokkal vártak. Maga az oldal kialakítása elősegítette azt, hogy az ember minél hamarabb megtalálja azokat az infókat, amikre szüksége lehet. Így rögtön el tudtam olvasni például azt, hogy milyen havidíjért vállalják a székhelyszolgáltatást és milyen helyeken. Ha az ember csak ennyire kíváncsi, akkor igazából már fel is hívhatja őket a telefonszámukon. Én azonban egy kicsit jobban meg akartam érteni azt, hogy mégis miért olyan fontos ez a székhely bérlés és miért ne nevezhetném ki ennek simán csak az egyik ingatlanomat.

A Székhely Centrum pedig választ adott minden ilyen kérdésünkre. Ha bármit meg szeretnénk tudni, akkor elég csak felnéznünk a felső menüre. Itt ugyanis elérhetjük a Székhely Centrum tájékoztatóit, amik bevezetnek minket a cégalapítás és a székhely bérlés világába. Ezeken keresztül pedig megtudhattam, hogy a székhely bérlés azért lehet nagyon hasznos egy vállalkozás számára, mert így nem kell majd azon aggódnunk, hogy mi lesz, ha jön egy NAV-os ellenőrzés. Helyette kapni fogunk egy ügyintézőt, aki elvégez helyettünk minden papírmunkát.

Ráadásul a székhely bérlés a Székhely Centrumnál nem akármilyen helyszíneken érhető el. Nézzük csak végig a lehetőségeinket! A főváros üzleti központjai közül válogathatunk, mellette pedig még Újlengyel mellett is dönthetünk ha szeretnénk kiélvezni az ottani adókedvezmények által biztosított lehetőségeket.

Nekem nagyon tetszett az, amit a Székhely Centrum oldalán láttam és úgy döntöttem, hogy tényleg bele fogok vágni ebbe a nagy kalandba. Ehhez pedig az első lépés természetesen az volt, hogy fel kellett vennem velük a kapcsolatot. Ezzel sem volt semmi gond, mivel nagyon hamar felvették a telefont. Maga az ügyintézés is kellemes volt és nagyon hamar kaptam egy időpontot, amikor megköthettük a szerződést. Hálás vagyok annak, hogy ennyi segítséget nyújtott nekem a Székhely Centrum az első cégem kapcsán és a székhely bérlés is tényleg náluk volt a legjobb.