Péter, és a német nyelvtanfolyamok

Mindig is vágytam a nagy Ő-re és hogy találkozzak vele. Elég korán azt gondoltam, hogy megvan, és gyorsan össze is házasodtunk. Aztán ár év múlva jöttem csak rá, hogy fiatal voltam, felelőtlen, és elkapkodtam a dolgot.

Fiatalság, bolondság

18 éves voltam, mikor megismerkedtem Andrással. Még fiatal, éppen csak kiszabadultam az iskolapadból, mint fodrász. Élni akartam, és örültem, hogy szabad vagyok. Aztán botlottam bele Andrisba az egyik buli alkalmával. Elsőre jól kijöttünk, közös volt az érdeklődési körünk, mind ketten szerettünk szórakozni. Ő akkor 22 éves volt, nem is volt nagy különbség köztünk Két év után döntöttünk úgy, hogy összeházasodunk. nem nagy esküvőnk volt, nem is igazán vágytam rá, csak a szűk baráti kör, és a család volt ott. Minden rendben is ment, míg nem kezdtünk komolyodni. Jobban mondva csak én. Azért az a nő, aki nem vágyik karrierre, és úgy gondolja, hogy megtalálta a nagy őt, nem gondolkodik azon, hogy várjon még, családot szeretne. Ez volt az első, amiben nem értettünk egyet Andrissal. Ő még nem vágyott családra, gyerekre, még élni, utazni szeretett volna. Az utazással nem volt bajom, hiszen én is szerettem, de a gyerek egyre nagyobb ellentétet szított. Igyekeztem nem nagyon említeni, de az érzés csak ott motoszkált bennem.

Anyai jó tanács

Egyik alkalommal, mikor hazalátogattam anyámékhoz, látta rajtam, hogy valami nem stimmel. Addig addig kérdezgette, míg elárultam neki, hogy van egy dolog, amiben nem igazán értünk egyet Andrissal, és ez elég nehéz dolog. Anyám persze türelemre intett, hogy majd csak megváltozik a véleménye, és hogy ne sürgessem, várjak nyugodtan.

Tíz évembe telt, amíg vártam. Végül soha nem jött el az a pillanat, amire én vágytam. Persze nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy titokban abbahagyjam a gyógyszert, és véletlenül terhes legyek, de az milyen lett volna?. Becsapom a férjemet, aki nem mellesleg nem is vágyik a babára, akire én pedig oly annyira. Hazugságra, és csalásra nem alapozhattam a családunk jövőjét, így ilyen hosszú idő után elváltak útjaink.

Nem találtam a helyemet

Bevallom őszintén, fura volt ennyi idő után egyedül lenni. Nem is tudtam nagyon mit kezdeni a helyzettel. Jó munkám volt, és szerettem a házat amiben laktunk, hiába a múlthoz kötött, de abban maradtunk Andrissal, hogy én maradok a házban, és fizetem ki őt. Nem is volt messze a szüleimtől, csendes nyugodt környék, nekem megfelelt.

A munkába temetkeztem, és csak arra koncentráltam. Anyám mondta is, hogy túl sokat vállalok magamra. Amikor még azt is elmondtam neki, hogy német nyelvtanfolyamok egyikére is szeretnék beiratkozni, még jobban tiltakozott. Mindig mondogatta, menjek kapcsolódjak ki, szórakozzak, ismerkedjek. Mindezt persze a hátam közepére sem kívántam, kapcsolatot újra, megalkuvást, kizárt.

A tanfolyam

Hetente két délután jelentett még plusz elfoglaltságot, de minek is mentem cat-246933_640volna haza. Csend volt otthon, és Micin a cicámon kívül nem várt más haza. A tanfolyam pedig előrelépést jelent a szakmámban, akkor meg miért ne?,

Akkor még nem is sejtettem, hogy nem csak a szakmámban fog változást hozni, hanem az életemben is. Itt ismerkedtem meg Péterrel is, aki az órákat tartotta. Igen csak helyes, és jóképű volt, erre csak pár alkalom után eszméltem fel. Ő billentett ki az egyedüli melankóliámból, és lettem újra önmagam. Ma már egy párt alkotunk, és idén teljesül a legnagyobb vágyam is, hiszen télre várjuk Dani megszületését…